Sziasztok!

Gyerekek, nagyon szentimentálisnak érzem magam ezen a kedd estén. Szokásos baráti sörözgetés/vizipipázás közben a régi hóbortjaink voltak terítéken... Egyből eszembe jutott az a kb. egy év, amíg ilyen játékelemző videókat csináltam, meg kocka cikkeket írtam, és marha jó érzés ezeket visszaolvasni. Egy hónap és 3 nap híján pont 3 éve hagytam fel ezzel a dologgal (akkor posztoltam ki a "nem csinálok több videót, mert marha érett lettem" lényegű cikket), és tényleg; jó ideje most jutott először eszembe. Vicces, régen hány hosszú órát tudtam elbíbelődni mindenfélén ezen a blogon, meg a PCJE-n. A túlzott nosztalgia káros meg minden, és mégis, itt ülök már vagy 2 órája a gép előtt és a régi MW2-t magasztaló fércműveket, meg mutálás előtti hangon prezentált (most már többségében nettó szörnyűnek megélt) elemzéseimet nézve rengeteg dolog jutott eszembe. Komolyan, hogy tudtátok ennyien végignézni ezeket a videókat? Aki mondjuk a Marine Sharpshooter 3-ról készített videók alapján egy kövér, pattanásos affekta hülyegyerekként képzelt el, nem tudok rá haragudni, mert én is ilyennek látom az akkori énemet a videók alapján. Kurva sokat okoskodok feleslegesen, és a játékról magáról meg alig beszélek rengeteg helyen. Gondolom az is marha fárasztó lehetett, hogy mindig megjegyeztem, ha éppen egy új fegyver került a kezembe, mert mutatnom kellett mennyire értek hozzá. Szép is ez valahol, arra büszke vagyok, hogy az az érdeklődés a haditechnika iránt azóta sem lankad bennem, csak na, akkori fejjel ment a bizonyítani akarás, hisz emlékszem, hogy a korombeliek közül néhányan mekkora alapot adtak fikázdáknak, de a videókról mindjárt majd még lesz szó. Mert eszembe jutnak a saját hozzá nem értésemből fakadóan sosem jól működő vágó programok is (anyázások), a feltöltést rendszeresen elszabotáló YouTube (anyázások), a fostos mikrofonom (anyázások), és hasonlók. Aztán ott vannak a 7-8 órás MW2 maratonok, amikor már a WC-re kimenet is Claymoret fektettem, meg amikor 24 killnél lelőnek, és konkrétan 15 percig ösztönlénnyé satnyulva vergődök, mint akivel legalább is közlik, hogy Napóleon bevette az országa fővárosát. Ja, meg az, amikor Dani barátom (Denny, jézusamennyben) alatt összeszakadt a szék. Na meg a hajnalig húzódó TS agymenések, amikor hosszú órákig vitáztunk hogy nézzen ki ez a blog, amit aztán faszául sikerült ilyen semmilyen módon befejeznünk. Pont ezért is írom ide ezt a csöpögést, mindig is éreztem, hogy csak egy önmagamat rivaldafénybe helyező, meg amúgy marhára túlzó cikkre futotta, de valódi köszönetnyilvánítást sosem adtam, és erre talán jobb is most alkalmat keríteni, hogy lássam gyakorta mit szenvedtetek végig. Hogy kicsit kifejtsem: nem minden videómnál jön az arcpirulás, meg a "baaaaszdmeg, kapcsold ki, hogy csinálhattam ilyet" érzés, de azért akad: a Bug videókként előadott erőltetett hasonlati humor, és néhány, "jobb híján jó e" alapon bevágott sztilisztikai hibajelenet fúziójából létrejövő foshalmokat például fizikai fájdalom most újranézni (amit a Far Cry2-ről csináltam messze a legszarabb videóm szerintem), de az elemzések közt is van azért olyan, ami nézése helyett lehet inkább leérettségizek kémiából a jelenlegi tudásommal. Az eredeti IL2-ről csinált videómban a foghíjas (de azért nagyzolva prezentált) angoltudásomnak köszönhetően összehordok olyan emeletes baromságokat, amin kínomban hangosan röhögök, és ezt még meghintem borzasztó törikönyvesen előadott technikai picsogással, pedig mennyire nem tudtam még semmit a repülésről... Ellenpont is van azért szerencsére, és ezért nem is ég le a pofámról az összes bőr. Ott van pl. a Turning Point elemzésnek néhány aspektusa (konkrét részt nem merek leírni), ahol a témához táplált beteges vonzalmam miatt sikerült egy szenvedélyes, és végső soron korrekt kis kompozíciót összehozni. Persze adott elemek felesleges kiemelése (fegyverek, persze, 11 percig beszélek csak a fegyverekről, érted) itt is megvan, de mivel ott jórészt igaz dolgokat is magyarázok, inkább nevezném az elemzés sajátosságának, mint pl. az IL2 videónál. Aztán az IL2 Reloadedként is értékelhető 1946 videókkal is javarészt elégedett vagyok, bár ott inkább azért mert talán dinamikában és levezetésében a legjobban azok sikerültek. Persze, minden elemzésem dagályos, és feleslegesen hosszú, de meg volt ennek is a bája. Hisz emlékszem, hogy ezzel az átlag 5-6 részes karakterrel csak az atyaúristen, Reactor rendelkezett (jó, nála volt az gyakorta 20 is), de a másodvonalasok közt az én videóimnak ettől volt egy sajátos, amatőr, keserédes, és néha kimondottan frusztráló "sármja". Ezeket nyilván felesleges itt tovább boncolgatni, hisz a videók önmagukért beszélnek. Az kicsit fölbasz, hogy az általam a legtöbbre tartott videóm ,a Cod4 és az MW2 összehasonlítása eltűnt a gépemről sok másik remekbe szabott munkámmal együtt, az az oldal, ahová feltöltöttem, a Docler, vagy mi, meg jó két éve megszűnt, így nem tudom a psozt aljára mutatóban kipakolni. Ennek híján a legjobb videómnak a második MW2 részt mondanám. Az egyike annak a pár kiforrott, dinamikus videónak amit az utolsók között megcsináltam. Van karaktere, nem tágítok hangsúlyozni, hogy a részletesség szándékos, és végig határozottan, jól építem fel a dolgokat. Az egy jó kis cucc, alapvető feleslegessége ellenére, de ettől függetlenül a poszt aljára már nem tartom méltónak. A végén még írnék pár sort az írásbeli dolgokról is, hisz azok is vannak bőven, a gyönyörű, mély varga-betűket leíró színvonalukkal együtt. Első olvasatra látszik, melyik az, amit komolyan gondoltam, és melyik az amit csak unaloműzőként firkantottam le, gyakran vázlat, vagy bármi ilyesmi nélkül, formai hibákkal, ocsmányul. A fegyver ismertetések zömével elégedett vagyok. Szerettem is őket csinálni, mert volt rá érdeklődés, és könnyen, gördülékenyen össze lehetett állítani őket. Persze a koraiak nem többek puszta kocka hozzáállással fűtött gyerekes okoskodásnál, de a későbbiek közt találtam pár olyat, amit mai fejjel is megmutatnék bármely ismerősömnek, aki kíváncsi rá. A CoD rovat, beteges fanatizmusomnak köszönhetően számos nevetségesen erőltetett "cikket" szabadított a világra, amit viszont már inkább letagadnék. Komolyan, vannak olyan mondataim azok között, ahol csodálom, hogy nem küldtetek rám egy pszchiológust, hogy zökkentsen ki az MW2 virtuális posványából! Aztán voltak persze még különféle fellángolások, Stalker, zene (ennek csírái akkor kezdtek kikelni bennem, nyál, és nyál) de akkor már a lelkesedésünk erősen agonizált az egész blogolás irányába. Őszintén, ennyire hosszan sosem elmélkedtem ezen a mai dolgaimhoz képest jelentéktelen kis időszakon, de mégis, annyira színesnek és pezsgőnek tűnik ilyen távlatból nézve az a 2009 májusa és 2011 októbere között lezajlott idő, hogy végig széles vigyorral a képemen írtam ezeket a sorokat. Jó kis önkritikai, nosztalgia, meg mittudoménmég milyen leckének volt ez jó. Na, aki belém botlott itt az Anomalyn, annak nagy kösz, azért is, hogy elolvasta, meg azért is, ha esetleg régen követett, nézett, dicsért, fikkantott, satöbbi. Vagy ha engem nem is Atit, vagy a két Dani valamelyikét. Písz, Mo$qUiTo (ezért az írásmódért meg külön bocs, bár ma ez tiszta swag, nem?) Csutka egoizmusból itt van egy kép mindennek elkövetőjéről.

 Nagyon megtisztelő, hogy minket is beleírtál. Köszönjük! 

Bezár a bazár,
A bucsunak vége már,
Szorgos kereskedők között,
Ponyvák,gerendák mögött,
Laptoppal a kezében,
Ül,s ír serényen
Vége van a blognak srácok,
Jó éjszakát kívánok,
Freddy pontot ír végére
S mikor az oldal nálunk betölt végre,
Nem látunk mást,
Sötétséget,
Sem a képernyő pixeljein
Sem a panel erein,
Lelkünkben lett sötétség
Vicc ez?
Ez volt az utolsó reménység. 

Eközben az anomaly
A sátorfát éppen szedi,
Elmennek a régi tagok.
Ilyenektől majd sírva fakadok.
Mi történik itt  lent nálunk?
Bomlik a mi társoságunk?
Mért nincsenek kezdők sokan?
Erre boszorka fel horkan:
Tudod, fiam,
Mostanában,
Videózás nincs munkában,
Mindenki azt mondja minek?
A sátrat tartja  a cövek!
Ki e cövek?
Kérdezitek?
Ő Freddy a mester ember
Ki oly tartású ,
Mint pókember,
Korhadni látszik éppen,
"A sátor nincs veszélyben?"
Kérdezi sok kissebb gyerek.
Ám a sátor oly ingatag,
Már nem védi a fiukat
Kimennek a nagy sátorból
Szitkozódnak néha orvul,
De rendes gyerek sírva néz rá,
Mi lesz veled ha erőd elhá'?
Ha eltörik a fő gerenda?
Egy szép, jó hobbi hull e porba?
 

El is tört már az a deszka,
De néhány legény ki ül alatta,
Név szerint a Lalee,
SAS Koma,
Még éppen egy helyben tartja,
Jönnek még a férfiú tagok,
Gerendát tartani én is akarok!
S egyesített erővel
Megbírkóznak ezzel,
Míg jön az új tartó csapat,
Nyissátok meg
Az ichlet csapot!

Köszönöm, hogy elolvastad! By:Márton Viktor

Sziasztok!

1,5 év után, kedv/időhiányra hivatkozva bezárja kapuit a Gamecsászár blog. Búcsúajándékként rendeznek egy nyereményjátékot, amire szerintem megéri benevezni. Ne hagyjátok ki a lehetőséget! Én sajnálom, hogy vége a blognak, de hogy őszinte legyek, hasonlócipőben járunk mi is. A lényeg az, hogy respect az eddigi munkáért, és további sok sikert! :)

EDIT: A soron következő cikk szintén a zene rovatba fog menni, és egy ehhez hasonló "kedvcsinálóra" tessék számítani.

Hűha, hát hogy ennyire ne legyen visszhangja annak, hogy újra él a blog, tényleg nem számítottam... Nem tudom meddig húzzok így. Na, de a lényeg, a mai cikk egy általam rendkívül preferált metál bandáról fog szólni, egyenesen az északi Svédországból.

A Deathstars-t 2000-ben alapította 4 stockholmi srác, egy korábbi zenekar a Swordmaster úgymond továbbfejlesztéseként. Az alapítók: az ex-Dissection dobosa, Ole Ohman (Bone. W. Machnie), a két gitáros Emil Nodtveidt (Nightmare Industries) és Erik Halvorsen (Beast X Electric), valamint a frontember, Andreas Bergh (Whiplasher Bernadotte). Mint az ilyen stílusú bandáknál megszokott, a tagoknak van egy ’művész neve’ is, bár ezt én inkább nick-nek nevezném…

A Synthetic Generation albumuk elkészítésében segédkezett még Jonas Kangur (Skinny Disco) basszus gitáros is, ő 2003 októberében lett hivatalosan is a formáció tagja. A felállás legközelebb 2005 augusztusában változott meg, amikor is Erik Halvorsen-t a „lelkesedés teljes hiánya” miatt kidobták. Helyette 2006 szeptembere óta Eric Bäckman-t (Cat Casino) láthatjuk Nightmare oldalán.

A Deathstars igen jellegzetes stílussal rendelkezik, mind zeneileg, mind külsőre. A koncerteken alkalmazott ruházatuk, és sminkjük többnyire Marilyn Manson, és a Rammstein inspirációja, de a katonai egyenruhák saját ötletnek tekinthetőek. A hófehér arcszínezést még talán a KiSS-től eredeztethetjük. Zenei világuk is elég összetett. A gitár-riffek erősen torzítottak és kemények, legtöbb számukban pedig katonás ritmus a jellemző. Jellegzetes ismertetőjelük továbbá az elektronikusan generált „ipari hangok” használata, ami a Rammstein indusztriális metáljából lett átemelve, de a svéd formáció sokkalta gyakrabban, és folyamatosabban használja ezeket az elemeket. Számaik tempója sem kifejezetten egyszerűsíti meg a besorolást: a thrash metálhoz túl lassú, de a lassabb melodikus számok távol állnak tőlük. Szövegviláguk legtöbbje pesszimista, anti-szociális, horrorisztikus világban kering, gyakori elemek a kábítószerek, és az alkohol teremtette világ szemléltetése. Andreas Bergh hangját szintén sokan hasonlítják Till Lindemann-hoz, de véleményem szerint a svéd srác hangja sokkal jobban illik ebbe a sötét-gót világba, mint a német fenegyereké. Lindemann hangja egyértelműen jobb, mint Bergh-é de ne becsüljétek le, szerintem igen nagy tehetség lakozik benne.

2002 – Synthetic Generation, a debütálás. 

A Deathstars első stúdióalbuma 2002 márciusában debütált Svédországban, de a német Nuclear Blast hamarosan felfigyelt a jól sikerült lemezre, és a következő év telén már Európa-szerte kapható volt. Az album néhány országban különösen jó visszhangot kapott, így nem volt kétség a 2. album elkészítése felöl. A Synthetic Generation-re jellemző a misztikus, sötét légkör, a démoni vokál, és az ipari hangok gyakori használata. A dalok többségében ezen felül női vokálok is fellelhetőek, amik nálam egy külön piros pontot érdemelnek. Illetve egy érdekes ismertetőjele az, hogy a dalok a refrén instrumentális (szöveg nélküli) dallamával indítanak egy hangulatos intrót adva a hallgatónak. Ennek annyi a negatívuma, hogy a dalok sokkal hamarabb megunhatóak. Mindezeknek megfelelően a svéd bandát a szakértők indusztriális gót metálként szokták elhelyezni. Az album névadó számából, és a Syndrome című dalból videoklipet is forgattak.

2005 – Termination Bliss- már az új felállással. 

A Termination Bliss elkészítése sokkal több gondot okozott a Deathstars számára, mint a debütáló album. Kezdve azzal, hogy a németországi Wave Gottik Treffen nevezetű fesztiválon 15 ezer dollár értékű koncertfelszerelést, és hangszert nyúltak le ismeretlen elkövetők a banda turnébuszáról. Így a stúdiófelvételeket csak 2005 első hónapjaiban tudták megkezdeni, de ennek ellenére az új album 2006 januárjában megjelent, és először a Cradle of Filth banda előzenekaraként turnéztak Európában. A Termination Bliss számait hallgatva az ember teljesen más hangulatú lesz, mint a Synthetic Generation esetében. Ez a lemez inkább a ’most valami nagyon felbaszott’ szituáció után esik jól a fülnek, mert nagyon jó löketet adnak. Nehéz szavakba önteni, de a Synthetic Generation-höz képest sokkal katonásabb, pergősebb, keményebb.  Itt már visszafogták az ipari hangok használatát pár fokkal, ami szerintem egyáltalán nem gond, mivel az első CD-n egy kicsit nekem sok volt az tuc-tuc… Eme album számaiból készítettek klipeket: a Blitzkrieg, és a Cyanide című számokhoz forgattak (az első lemezhez képest sokkal igényesebb) kisfilmeket. Sajnos, az egyetlen (és legnagyobb) negatívuma eme albumnak szerintem az, hogy itt is megmaradt a Synthetic Generation azon vonása, hogy szinte az összes szám a refrén instrumentális dallamával indít, ami egy ideig ütős, és hangulatos, de sokkal hamarabb rá lehet unni egy adott számra, ráadásul elég monotonná teszi a ritmust egy idő után.

2009 – Night Electric Night, avagy csalódás… és öröm.

Azt, hogy a svéd halálcsillagok komolyan gondolják azt, amibe belefogtak anno 2000-ben, misem mutatja jobban, hogy tavaly évben kiadták 3. stúdió lemezüket, ami ez esetben az eléggé érdekesen hangzó Night Electric Night (Éjjel, elektromos éjjel. Ez picit szerintem röhejes…) címet kapta. Az új lemez (mint egy harmadik generáció) ismét teljesen más elemeket tartalmaz, melyek sok esetben aprók, és nehezen felfedezhetőek, a különbség a korábbi két albummal nyilvánvaló. Ahhoz, hogy erre ti is rájöjjetek, elég meghallgatni mind a 3 lemezt. A Synthetic Generation volt a sötétség, a félelem, a misztikus. A Termination Bliss volt a katonás, a pusztító, a kemény, de még mindig meg van benne az a kis motoszkáló félelmet teremtő elem. Ez a lemez pedig a sötét csillogás, a „modern gót metál” (ezen én jót röhögtem) irányzat mintapéldánya. A Night Electric Night esetében ismét rengeteg elektronikus, „ipari” hangot fedezhetünk fel, ám ezek hangzása gyökeresen eltér a 2003-as albumétól. Inkább olyan varázslatos, csillogó hatású elemeket használnak, és sokkal több szintetizátor szólót. Mintha a Deathstars ez alkalommal nem a pokolba, hanem egy álomvilágba akarna minket kalauzolni… Ám mielőtt még nagyon elmerülnénk ebben a finom illúzióban, Andreas Bergh iszonyatosan mély ordításai (hörgései), és a természetesen megmaradt erősen torzított riffek segítenek visszazökkeni, és eltűntetni minden kételyt: igen, ez még mindig a Deathstars. Ez a lemez úgy látszik egy részben új stílus kipróbálására tett kísérlet. A banda korábbi elemeit ötvözi egy némileg barátságosabb, csillogó, „varázslatos” világgal, ami bár a szemnek véleményem szerint igen ártalmas, a fülnek meglehetősen kellemes. A szintetizátor játékoknak köszönhetően néhány dal egy kis melodikus beütést is el-elkapott, ami nekem mindig is tetszett, ha azt követi egy jó kis zúzós rész. A szövegvilág maradt a jól ismert közegben, így igazából csak a borítás, és a hangzás változott meg, a tartalom maradt a régi…

Őszintén szólva, nekem ez a lemez kevésbé jött be, mint a Termination Bliss, de ezzel szerintem nem sokan vannak még így. A Night Electric Night hangzása a legtöbb vélemény szerint sokkal elfogadottabb és kedveltebb, de az én álláspontom szerint a 2005-ös lemez jobban sikerült.

Az, hogy a Deathstars-al mi lesz a jövőben, sok mindentől függ. Az embereknek tetszik, amit csinálnak, ezt bizonyítja az, hogy a 3. albumukkal már saját turnéra is indultak. (aminek nagyon találóan a 24 Carat Darkness – 24 karátos sötétség nevet adták). A stílusuk miatt ugyan sokan támadják a bandát főleg plágiummal, akik egy kicsit is engednek az elfogultságukból, hamar rájönnek, hogy a Deathstars egy külön egészet alkot. Attól, hogy pár elemet átvettek más zenekaroktól, még lehet egyedi stílusok, és van is. Zenéjük összességében igen különleges hangzást ad, amit (mint arra már korábban céloztam) nem lehet összekeverni mással. Most már csak egyetlen dolog maradt, amit megjegyeznék: bár mind a 3 lemezük mutatja a fejlődést, nem túl nagymértékben. A Night Electric Night némileg egy új stílust képvisel, ez a 2-3 új keletű dolog a dalokban nem elég a hosszú távú tervekre. Talán még 1 album sikeres lenne azzal, hogy ha az eddigi elemeket ötvözik, de azt követően mihez kezdenek? Én személy szerint remélem, hogy képesek az érdemi váltásra, mert bár először nekem se tetszett a zenéjük, (idézve magamat: ’há’ ez olyan, mint a Rammstein!’) mára az egyik kedvenc zenekarommá váltak.

Hát nekem i selérkezett az idő, hogy tisztázzam szerepemet az Anomaly blogban. Nos, a helyzet az, hogy mint Mo$qUiTo is mondta, egyszerűen szerintem sincs értelme kockulni. Elveszi a csomó időt, egyszerűen semmi kamatoztathatót, vagy továbbvihetőt nem tud szolgálni. Általában gitározom több órán keresztül, legszivesebben most is azt csinálnám, de kötelességemnek érzem ezeket leírni most neketek (már akit érdekel).

Az Anomaly sem tetszik, nekem, se a társaimnak. Van, hogy cikkekkel, képekkel napokat dolgozunk és jön négy-öt kommnet, vagy egy fegyverismertetőnél, ilyenek jönnek, hogy "ezzel nagyon jót szoktam írni ebben meg ebben a játékban", vagy "ez ebben meg ebben a játékban miért ilyen?". Nem a videósokat, vagy a játék kedvelőket szeretném szidni, jó, hogy a PCJE-ről ez a közeget húztuk magunk után, de ki szeretnénk belőle válni. Egyszerűen, d elénygre törően kimondom bártan, mindenki nevében: NEM VAGYUK KOCKÁK. Egyszerűen felnövünk.

A videós társadalom, se jó. Sok új videós, mellseleg olyanok akiknek a munkáik se jó minőségüek, akarnak beleszólni a többiek dolgába és ÉPÍTŐ kritikát adni. Az a baj velük, hogy nem tudják értékelni mások munkáját, csak az olyat ami valamilyen játékkal kapcsolatos.

Sokkal szakmaibb illetve megértőbb közegbe szeretnénk kerülni, ezt egy igen furcsa módszerrel akartuk elérni, de ez az ötlet is a süllyesztőbe fog kerülni, ha így haladunk.

Egyszerűen nekem gépezni sincs kedvem, de pl egy zenei rovatot élveznék. Még nekem is tanulgatnom kell a gitárt, rá a tanulás, és még egy zenekar is tervezve van. A szabadidőmben, ha nem zenélek, akkor haverokkal vagyok, vagy csajokkal.

Nemtudom mi lesz a következőkben, de kilépni még nem fogok.

A Gepárd fegyvercsalád az amerikai romboló puska koncepcióra adott válasz. Mi is ez a 'romboló puska'? Az ilyen típusú fegyverek mottója a következő: A néhány dollár értékű lőszerrel megsemmisíteni a több millió dollár értékű vadászgépet, harckocsit, radar-állomást, rakétát stb. - egyszóval értékes hadianyagot. A kezdetben szkeptikusan fogadott koncepcióban hamar meglátták a harci potenciált, és a mára szimbolikus Barrett M82 mellett számos rivális puska napvilágot látott. Az első, úgymond 'keleti' romoboló puska a magyar Gepárd M1-es volt. Ezt az egylövetű, precíz és drága eszközt, ami még nem igazán nvezhető igazi anti-materiális fegyvernek követte a félautomata M2-es, majd jött az igazi nagymacska a Gepárd M3 személyében, ami már a lehető legnagyobb, 14,5x114-es lőszerre készült. A kis mennyiségben készülő ismétlő M4-es, és az M2-nél valamivel pontosabb M5-ös öntöltő után érkeztünk el cikkünk főszereplőjéhez. Az M6 Hiúz hatásadatait tekintetében a család 'kiskedvencének' tűnhet, de technikumát tekintve igazi unikum.

Mo$qUiTo

Nem olyan régen volt lehetőségetek leírni kommentbe, hogy melyik rovatba vártok új cikket. Ez most ugyanez, de most a soron következő írás témájához kérném segítségeteket.

Tehát: Haditechnika rovat 14. Fegyver ismertetésébe kéne ezek közül választani:

-HK MP5K sorozat (az MP5-ös rövid változata)

-M6 Hiúz (magyar új fejlesztésű rombolópuska, mellyel akár csipőből is eltalálhatunk egy embert 300 méterről!)

-Enfield SA80 (brit bullpup fejlesztésű gépkarabély, mely elég felemás hírnevet szrzett magának megjelenése óta)

-Cheytech M200 (különleges, .408-as kaliberű lőszerrel működő anti-materiális mesterlövész puska)

A SZAVAZÁST LEZÁRTAM, KÖSZÖNÖM MINDENKINEK! A CIKK TÉMÁJA ÍGY AZ M6 HIÚZ LESZ, AMINEK ÉN MAGAM IS ÖRÜLÖK.

Újabb szerk.: Az új cikk készül(get), de mivel nincs túl sok használható információ magáról a Hiúzról, lehet, hogy nem tudok túlságosan elmerülni a puska részleteiben. Még majd kutakodom a könyveim közt is, meg még pár helyen. A lényeg: haladok, csak lassan.

 Sanyaa

FIGYELEM,WARNING,ACHTUNG: Mivel három nyelven leírtam nem hivatkozhatsz arra, hogy nem olvastad el. A lentebb leírtakat csak az én nézőpontomból írom és, ha ezt már valaki leírta volna előttem, nem másolom le, most a saját koponyámból írom.

Szóval a hegyibeszéd után, azt szeretném leírni, hogy milyen típusai leznek a videóimnak.

Bemutató: Egy ilyen videóban BEMUTATOM a játéknak a funkcióit, történetét, negatívumait, esetleges többedik rész esetén a jitásokat is.

Elemzés: Teljességben ugyanaz,mint a bemuató, csak teljes egszében kiELEMZI a játékot, tehát többségben több videóbol áll. Nem tévesztendő össze a végigjátszással.

Kritika: Ez egy olyan műfaj, amivel én nem nagyon fogok foglalkozni, esetleg csak ritkán. A lényege az, hogy több szempontot (más típusú játékok esetén más-más szempontból) figyelembe véve lepontozza, értékeli a játékot.

Végigjátszás: Több videóban VÉGIGJÁTSZA a játékot, a videós. Nem tér ki a történetre, se semmira, csak megmutatja mit és hogy kell csinálni.

Tutorial(segédlet): Egy ilyen fajta videó segítsget nyújta közönségnek különféle dolgok kszítésében, javításában stb.

Introdúció: Ez nem tévesztednő össze az Intróval amely a videók elején található. Az introdúciós videó, valamely rovatnak, vagy videónak a "trailerje".

Montage:  Valamilyen témábol összeállított slideshow.

Egyéb videók: Ide azokat sorolom, amelyek nem kapcsoloódnak, semmihez, csak úgy van. Más néven Random vidi.

A méltán legendás hírnevű Medal of Honor sorozat legújabb, alcím nélküli tagja eléggé megoszlatja a véleményt. Van aki szerint az egyik legjobban sikerült FPS, míg mások szerint egy unalmas, monoton, rossz játék. A következő sorokban a saját véleményemet olvashatjátok az új MoH részről. Mivel a játék elődje, az Airborne a szemeben egy eléggé rosszul sikerült játék, nem érzek túl sok elfogultságot a MoH sorozattal kapcsolatban.

Emberek!XD
Ezt kötelező megosztanom veletek. Csak nézzétek hogy élveziXD