;

Sziasztok!

Ez az első írásos elemzésem, amit még nagyon régen írtam, de remélem azért tetszik:) Most már ezekkel is jelentkezni fogok, addig, ameddig a gépem nem javul meg. Igen ezt a posztot először Daybreak-re tettem ki, de mivel az a blog elég off mostanában, ide is kiteszem. A betűstyle-ért elnézést, word-ben írtam acikket a szebb külalak, és a bloghu-s lefagyások elkerülése végett.

 

A játékot 2005-ben adta ki a Midway Studios, ami egyben a fejlesztője is volt a játéknak. Az alap sztori az 1947-es Roswell-i állítólagos UFO-Légi katasztrófára alapszik. Tehát a fejlesztők szerint az amerikai kormány elfedte a valóságot az emberek elől, és valójában nagyon is lezuhant egy Unidentified Flying Object az említett városka mellett. A hajóban talált kis szürke lényt az 51-es körzetbe [Area51] szállították, és rajta keresztül léptek összekötetésbe az idegenekkel. Egy titkos megállapodás keretében, az Alien-ek technológiájukat adnák a kezünkbe, míg mi bármit…[emberi alanyokat is] Közös erővel aztán létrehozzák az abszolút gyilkos biológiai fegyvert, a Thétát. Ami könnyedén atomjaira szedne néhány hadosztályt pár perc leforgása alatt. A programban résztvevő egyik tudós, Dr.Grey azonban rájön, hogy ebből az emberiség csak rosszul jöhet ki, ezért [mivel mást nem tehet] szabadjára engedi a Thétát, azt remélve, hogy az elit-alakulatok még az előtt rendre utasítják, mielőtt az egész földgolyóra rászabadulnának ezek a monstrumok [mert igen, tenyésztenék őket]...

Itt lépünk mi a szerepbe, mint az egyik ilyen elit-csoport tagja. A bevezető intróból megtudjuk, hogy az első alakulatoknak nem volt szerencséjük, [alias 110%-os veszteség, 0%-os eredmény] ezért így a mi csoportunkat is beküldik a „Forró-Zónába”. Nyilván felmerül a kérdés a kedves olvasóban, hogy akkor az egész játékban azokat a böhöm monstrumokat kell aprítani? Természetesen nem. Ugyan is ez a Théta, ha egyszer valami hús-vér lénybe belecsap, akkor az egy különös vírust szabadít a DNS-ébe, amitől félig idegen, zombiszerű gyíkpofájúvá válik a szerencsétlenje. Emiatt az egész személyzet körében gyorsan elszaporodnak a férgesek, és az első rohamosztagos alakulatok is így járnak. [vagy pedig ha nem, akkor meghaltak].  A játék első negyede igazából abból áll, hogy kicsiny alakulatunkkal kiirtsunk mindent, ami problémát okozhat számunkra. Társaink intelligenciájával semmi probléma nem volt, igazából adták az ólmot az ellennek, amíg mi utat törtünk a másik irányba. Az ellenfél MI-je szintén jól működik, bár az agysejtjeik nagy részét elveszített mutánsok, melyeknek a teljesen elállatiasadott még ostobább, és még vérszomjasabb fajai is megjelennek, nem támadnak túl „taktikusan”, de a kampány második felében színre lépő, félig idegen, félig emberi katonák, amiket a játék Black-Ops-nak [fekete alakulat] hív, már nagyon is használják az eszüket, taktikusan, szervezeten támadnak, és okozhatnak jó pár gondot számunkra. Különösen az után, hogy összes társunkat lekaszabolta a túlerő, és egyedül nézünk szembe az 51-es körzet rémségeivel.

Persze ehhez fegyverre van szükségünk, méghozzá nem akármilyenre. Már az első pályán a kezünkbe foghatunk egy pofás, .50-es kaliberű pisztolyt, és az XM33-as gépkarabélyt. Tovább haladva természetesen nem maradhat ki a shotgun, melynek egy 4(!) csövű változatát foghatjuk a hónunk alá. Akad a játékban még egy sznájper puska is, mely szintén kiváló szolgálatot tesz, és az idegen technológiát használó, még pusztítóbb űber fegyókat is alkalmunk lesz irtásra használni. Néhány fegyvert dual módban, [azaz mindkét kezünkbe egy] is használhatunk egy tár erejéig, majd miután mind a kettő kifogyott, az egyiket elveszítjük, és a másikkal folytatjuk a harcot. Ez természetesen pusztító tűzerőt jelent. A játék grafikájára szintén nem lehet panaszunk, mert nagyon szép, és ráadásul a fejlesztő saját engine-je dübörög alatta. A pályák részletesek,[de nem változatosak] az effektek szépek, a játék közben felvillanó bejátszások és intrók pedig egy külön piros pontot érdemelnek, mert nagyon hangulatosak, és látványosak lettek. Ha feltuningoljuk a video beállításokat a maximumra, a grafikával tényleg semmi gond nincs. Apróbb látványhibák akadnak, például, hogy a padlót fogott ellenfelek földi maradványai felszívódnak kb. 10-15 mp múlva. Ez elég zavaró, mert azok után, hogy leaprítottunk vagy 100 lényt, és mind eltűnik mire végzünk, picit érdekes, de tűrhető még azért. A hangokkal ugyan így semmi gond.  A fegyver-hangok jók, bár egy picit talán monotonok. A zenék szintén kitűnőek, a játék egészére jellemző pörgős akció alá nagyon passzolnak. A szinkron hangokról pedig annyi, hogy a „főgonosz” hangját Marilyn Manson kölcsönözte. Amit biztos nem fogunk tenni az Area51 játszása közben, az az unatkozás lesz. Az egész játék tömör akció, és hent, változatos formában. Csapattársainkkal taktikusan szűk folyosókon, vagy éppen a nyílt termekben úgy, hogy egyszerre három irányból jön a férges horda, és együttes erővel legyalulni az összeset. Külön öröm lesz aztán az is, amikor mi is megfertőződünk idegen DNS-el, és folyamatosan fejlődő mutációkon esünk át, így külön eldöntetjük, hogy fizikai erőtől duzzadva puszta kézzel vágjuk szét az ellen sorait, vagy elit-katonaként kézifegyverekkel, és gránátokkal tesszük ezt. Bár a teljes játékidő nem tesz túl 6-7 órán, egyszer minden szempontból érdemes nekiülni eme gammának. Kitűnő hangulata van, ezt pedig az igen szép grafikával párosítva egy nagyon jó játékot kapunk. A multiplayer részét is érdemes próbálgatni, mert az is igen igen jó élményt ad, de azért koránt sem egy L4D.

 

 

 


 

Értékelés!!

 

 

Grafika: A textúrák részletesek, a környezet szép, és úgy minden együtt véve a grafika sokban hozzájárul ahhoz, hogy egy nagyon jó játékot kapjunk az Area51 személyében. Apróbb hiányosságok [inkább hanyagságok] miatt 9/10 

 

Hangulat/Játékélmény: Talán ez viszi el a játék legnagyobb részét a hátán, tömör és pezsgő akció, az ember szinte beleéli magát az általa irányított karakterbe, de néha már egy picit túl sok. 9/10

 

Hangok/Zenék: A fegyver/effekt hangok nagyon jók, a háttérzenék szintén, a szinkronhangok pedig nagyon passzolnak a karakterekhez. Pici hanghibák miatt 9.5/10  

Irányítás: Egyszerű, semmi sincs túlbonyolítva. Még az sem, hogy váltogassuk az „alakot” magyarán, hogy ember/mutánsként szedjük szét az ellent. 10/10 

 

Történet: Fentebb leírtam. Kreatív, és jó, bár egy néhány helyen el lett koppintva az alapötlet más játékokból, és az egész játék során nagyon hajaznak a sztorira, de attól még jó. 9/10

 

Újrajátszahatóság: A játékidő elég rövid, és szerintem igen kevesen ülnének neki másodszorra is. Ez egy tipikus egyszeri élmény kategória. De a multi miatt azért 8/10

 

Multiplayer: Ez is el lett találva, bár L4D szerű Co-Op nincsen benne, és nem is nyújt olyan élményt. 7.5/10

 

 

Összegzés: 9/10 Eszméletlen hangulatos, akció dús, kiváló filmszerű bejátszásokkal átitatva. Bár rövid, egyszer mindenkinek ki kell próbálni, aki szereti az ilyen feelingű játékokat.

 

 

Hasonló játékok: Killing Floor, Left 4 Dead.

 

 

Képek forrása: www.pclife.hu

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://anomaly.blog.hu/api/trackback/id/tr452426102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása