;

Dsomogyi

Sziasztok! Elkészült a fenekezés módszerének bemutatásának 2. része, melyben többek közt szó lesz a megfelelő felszerelés kiválasztásáról, és általam használt szerelékek is bemutatásra kerülnek. Vágjunk is bele!

Mikor horgászni kezdünk, bemegyünk egy horgászboltba, hogy megvegyük első felszerelésünket. Sokan kezdik a hagyományos fenekezéssel, ennek oka a módszer viszonylagos egyszerűségében keresendő. Ha tehát a boltban vagyunk, kérdésünk csak egy van: mit válasszunk? Ebben próbálok segíteni.

A horgászbot egyik legfontosabb része felszerelésünknek, így kézenfekvő, hogy ezt választjuk ki először. Persze a bot tulajdonságai nagymértékben függnek a későbbi felhasználástól is, de én kezdésnek is egy minimum 3 méteres, B akciós, karbon vagy kompozit, 50-100g dobósúlyú botot javaslok (ez azt takarja, hogy a bottal kényelmesen, bottörés nélkül maximum 100 grammot tudunk eldobni, ekkora lehet szerelékünk összsúlya), ez lehet teleszkópos, de két-háromtagú is. Talán kezdésnek a teleszkópos változat a praktikusabb, mégpedig a szállítás könnyebbsége miatt. Ezek a botok ugyanis 1 méteresre is összecsukhatók, így kisebb a valószínűsége a szállítás közbeni sérülésnek. Ezzel a bottal már elérhetünk 50-60 méteres dobásokat is, persze egy megfelelő orsóval. Fontos, hogy kellően rugalmas legyen, ezt segíti elő a karbon, esetleg kompozit anyag. Nem árt figyelni a gyűrűk méretére sem, nagyobb gyűrűvel nagyobbat lehet dobni. Emellett fontos a bot megvásárlása előtt a gyűrűk rögzítését is ellenőriznünk, ugyanis igen kellemetlen, amikor pillanatragasztóval kell azokat visszaragasztanunk a helyére. (Ezt ne tegyétek, vigyétek el egy boltba, és csináltassátok meg…) Sokaknak a legfontosabb kérdés a bot ára. Ma már rendkívül széles a piac, nagyon nagy a választék, de szerintem kezdésnek elég egy 5-10 ezer forintos darab, ez bőven elég lesz arra, hogy egy kezdő megtanuljon horgászni vele, de nem is fog szétesni az első használatkor. Profibbak már megközelíthetik a 10 ezer forintos árat… Én nagyon tudom ajánlani a SPRO (Sports Professionals), Nevis, ENERGO TEAM horgászbotjait, ezek olcsó, de kiváló minőséget képviselnek.

 




Teleszkópos és kétrészes horgászbotok


A második eszköz, melyen dilemmázik a horgász, az orsó. Ezen a téren három típus közül válogathatunk: elsőfékes, hátsófékes avagy nyeletőfékes légyen orsónk. Kezdőknek elég egy egyszerűbb hátsófékes orsó is, de a profibbak kiaknázhatják a nyeletőfékes orsó nyújtotta lehetőségeket is. (Nyeletőfékes orsó: két fékrendszerrel rendelkezik, egy sima elsőfékkel, és egy hátsó nyeletőfékkel. A nyeletőféket az orsó hátulján található billentőkarral lehet beélesíteni, ezzel egy olyan szabadonfutó rendszert kapcsolunk be, melyről ellenállás nélkül húzhatja le a hal a damilt. Ez akkor fontos, hal fűzött csalival horgászunk, vagyis a csali nem a horgon található, hanem arra fölfűzve hajszálelőkével, de hasznos lehet akkor is, ha két bottal horgászunk, és nem tudunk mindkét botra figyelni, mert mondjuk fárasztunk éppen. Ebben az esetben a hal lerántaná a bottartóról a botot, és elvinné azt. De ha be van kapcsolva a nyeletőfék, csak a damilt húzza le róla.) Orsónk bármilyen fékrendszerrel is bírjon, meg kell felelnie bizonyos elvárásoknak. Első és legfontosabb a letapadásmentes fékrendszer, de nem szabad figyelmen kívül hagyni az orsó áttételét (minél magasabb annál jobb), az egy hajtókarfordulattal történő zsinórbehúzást, ez némiképp függ az áttételtől is, valamint a dobátmérőtől, amely a távoli dobásokban segíthet, főleg ha kúp alakú. 

 

Nem árt, ha az orsó több csapággyal bír, mint egy, ez ugyanis rendkívül finom futásúvá teszi, de ezt sem kell túlzásba vinni, egy 5 csapágyas orsóval már remekül boldogulunk. Egy mai orsóval szemben a tűgörgős visszaforgásgátló is alapkövetelmény, így erre is ügyeljünk a választásnál. A gyártók orsóikat különböző méretekben gyártják, így lehetőségünk nyílik a tökéletes méretű orsó kiválasztására. Én első nekifutásra a 40-es, 50-es, maximum 60-as méretű orsót javaslom, amely ha rendelkezik az imént felsorolt tulajdonságokkal, több mint tökéletes társunk lesz a horgászatok során.









 

Hátsó, első és nyeletőfékes orsó


Lássuk a többi felszerelési tárgyat, elsőként a bot stabil rögzítésének eszközét, vagyis a bottartót, mely lehet egy egyszerű villa, ágas is, de stégeken jó szolgálatot tehet egy rod pod. Ez egy olyan fém állvány melyre több botot is lehetőségünk van elhelyezni, mégis nagyon stabil. Lényeg az, hogy botunk ne csússzon le tartójáról, a hal ne rántsa le könnyen róla, az, hogy ezt ki hogy oldja meg, ágassal, vagy rod poddal, az mindenkinek a magánügye. Véleményem szerint, ha nem stégen horgászunk egy ágas is bőven elég botunk stabilan tartására. Stégen mindig használjatok rod podot, ha erre lehetőségetek nyílik, mert a deszkába a leszúrókat nehezen tudjátok beleerőltetni (olyannyira, hogy sehogy, aki nem hiszi, próbálja ki, de számoljon egy plusz ágassal, is amit meg kell venni az akció után). Vannak olyan stégek, melyek deszkái közé belemegy a villa is, de ha erről nem vagytok meggyőződve, nem próbáltátok ki, inkább ne kockáztassatok.







 

Ágas és rod pod


Nem árt, ha a több órás horgászatok során van hová leülni, így mindenképp vigyünk magunkkal egy összecsukható széket, noha a legtöbb horgásztavon vannak padok a horgászhelyek mellett. Ez a szék bármilyen lehet, a lényege, hogy masszív legyen, ne szakadjon el az első horgászat után. A kényelmi szempontokat mindenki a saját pénztárcájához mérten mérlegelje…








 

Különböző típusú és fejlettségű horgászszékek, fotelek


Nagyon praktikus, hogyha kiegészítőinket nem ömlesztve tároljuk, ebben egy horgászláda lehet segítségünkre. Én azokat a ládákat szeretem, amelyek ha kinyitjuk őket, egymás fölötti tálcákat látunk, melyek rekeszekkel rendelkeznek az apróságok számára. Így tudjuk csak rendben tartani holminkat, melynek szükségessége a vízparton éleződik ki igazán. Itt, hogy ha szükséges valami, tuti, hogy cuccunk legalján lesz, így több mint előnyös, ha ez csak egy rendezett doboz legalját jelenti… Horgászni NEM tudunk rumliban, ez a horgászat egyik legfontosabb alapelve.

Mielőtt rátérnénk a szerelékek ismertetésére, szót ejtek a horgászzsinórról, közismertebb nevén a damilról. Ma persze ebből is rengeteg féle van, monofil, fonott, olcsóbb, drágább… Persze én ebben is az arany középutat javaslom, egy közepesen drága, 0.25-0.30 mm vastag zsinórt tartok megfelelőnek. Persze ha akadósabb terepen horgászunk, muszáj vastagabb zsinórt használnunk (0.30), ami sajnos durvítja szerelékünket…







 

Monofil horgászzsinór


Ha már szerelék… Mit is takar ez a szó? Szereléknek nevezzük a főzsinórunk utolsó, egy vagy több horoggal, ólommal vagy etetőkosárral ellátott 1-1.5 méterét, mely tulajdonképpen a horgászat kulcsát jelenti. A hagyományos fenekező módszerhez én alapvetően két szereléket használok, persze nem ennyi létezik. Első szerelékem egy teljesen hétköznapi, sima 30 vagy 35 grammos etetőkosárra épül. Körülbelül 1 méter maga a szerelék, két horgot tartalmaz. Fentről lefelé írom az alkotóelemek listáját: legfölül egy karabineres forgókapocs található, ebbe akasztom be a főzsinórom végén található hurkot. Másik végről egy Clinch-csomó rögzíti a szereléket a kapocshoz. Ezt követi kb. 15 centivel alatta egy műanyag előkerögzítő, melybe a fölső horgot akasztom 15 cm-es előkével. Az előkerögzítő, és a körülbelül 30-35 centivel alatta található második forgókapocs között csúszik az etetőkosár, az alsó forgóba pedig értelem szerűen az alsó horog van hurkolva némiképp hosszabb, 15-20 cm-es előkével. Ez a forgókapocs is Clinch-csomóval kapcsolódik a szerelék többi részéhez. Előkerögzítőből a kis méretet használom a 0.30-as főzsinórhoz, a felső horog 6-os, az alsó 4-es, ez számtalan csalizási technikát lehetővé tesz, tehát mondhatni a legáltalánosabb. Második szerelékem nem különbözik sokban, az egész annyi, hogy az etetőkosár egy 20-25 centis gubancgátló csővel van kiegészítve, elősegítve a távoli fogások kivitelezését. Mindkét szereléket eredményesen használom, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül.








 

Gubangátló csővel kombinált fenekező végszerelék


Azt kell mondjam, hogy a fenekezés elméleti alapismereteit kitárgyaltuk. Persze vannak még praktikák, csalizási tanácsok, melyek még hasznosak lehetnek, de ezek már nem az alapismeretek közé tartoznak, így ezeket külön cikkekben említem meg. Ilyen lesz a következő írás is, mely a dobás-távdobás kérdését, a fárasztás lehetőségeit mutatja be.  

A bejegyzés trackback címe:

https://anomaly.blog.hu/api/trackback/id/tr532278841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DennyX · http://anomaly.blog.hu 2010.09.08. 14:55:16

Zsír lett, mennyi ideig írtad?

dsomogyi · http://anomaly.blog.hu 2010.09.08. 15:06:05

@DennyX: hát...a szöveget írtam Wordben 1.5 órát, aztán kb. még ennyit a képek keresésével és a blog.hu szerkesztővel is elszórakoztam...:)
Am köszi! :)

mogyi1999 2010.09.09. 13:23:35

szerintem ez jó ötlet mármint ez a horgász tippek de most biztos azt mondjátok hogy horgász buzi vagyok

dsomogyi · http://anomaly.blog.hu 2010.09.09. 14:06:46

@mogyi1999: és akkor én mi vagyok? :D
Egyébként nincs semmi gond vele. Mindenki azt csinál a szabadidejében amit akar...:D