;

Mo$qUiTo

Sziasztok!

A 10. fegyver ismertetés témáját szerintem a legtöbb ember nagyon is jól ismeri. Remélem azért, ez a kis cikk segít jobban megismerni a fegyvert.

 

Németország már az I Világháborúban is élvonalban járt a géppisztolyok tervezésében, és gyártásában. Gondoljunk csak az első vállból is használható géppisztolyra, az MP18-ra, vagy a '20-as, '30-as évek MP28, vagy EMP35 típusú fegyvereire. Ezek mind jó géppisztolyok voltak, ám abban az időben villámtempóban fejlődött a fegyver technológia, ezért egyik sem tudott nagy sikert elérni, és csak kis számban rendszeresítették őket. A változást a zseniális Vollmer mérnök MP36-osa hozta meg. Ez volt a legelső fegyver, aminek szerkezetében nem használtak fát, az összes alkatrész fémből, és az akkoriban forradalminak számító műanyagból készült. Az MP36 azonban számos apró hibával küszködött, ezért már megjelenése előtt a továbbfejlesztett változatán dolgoztott Vollmer. Ez lett az MP38, ami gyakorlatilag már az MP40-es előfutára. A különbség mindössze a forgácsolt tokfedélben, és pisztolymarkolatban mutatkozik meg, ugyan is, az MP40-nél ezt már egyszerűbb módon, préseléssel gyártották. Az MP38-at 1940 elejéig gyártották, és a Wehrmacht legtöbb egységéhez eljutott. 1940-től kezde már casak az MP40 készült sorozatban. És akkor lássuk csak, hogyan is festett ez a remek fegyver: Válltámasza behajtható, rendkívül egyszerű kialakítású. Mint azt korábban is írtam, a tok, teljes mértékben alumínium ötvözetekből készült. A cső kialakítása olyan volt, hogy a járművekből is lehessen használni, erre szolgált az elején lévő "szakáll". Tárfészkébe egy egyenes lefutású, 32 darab, 9 milliméteres Luger/Parabellum lőszert befogadó tárat lehetett illeszteni. Irányzéka egyszerű nyílt megoldású volt. Szerkezete az akkori gépisztolyok legttöbbjére jellemző szabad tömegzáras megoldású volt, ám ennél a fegyvernél is megtalálhatjuk Vollmer egyik jellegzetes szabadlmát, a torziós csillapítót, ami a visszarúgást volt hivatott csökkenteni. A géppisztoly 500 lövés/perces tűzütemre volt képes. A harcokban remekül teljesített az MP40. Az 1939, 1940-es hódítások során megbízhatónak, és a többi kategória társánál pontosabbnak bizonyult. A fa anyagok elhagyása miatt könnyű, és mobilis volt, behajtható válltámasza pedig a gépkocsizó alakulatok, és a légi deszantosok körében tette nagyon népszerűvé. Egyetlen konkurens fegyvercsalád volt az ellenség kezében ekkor, a szovjet PPS család, melynek tagajai elnyűhetetlenségükkel, és nagy tűzgyorsaságukkal a német katonák tiszteletét is kivívták. Ám ezek a géppisztolyok jóval kisebb, 7,62mm-es lőszerrel tüzeltek, és nehezebbek is voltak az MP40-nél, így sokan ezt a fegyvert tartják a legjobb géppisztolynak a Világháború első szakaszából. Később kiderültek az apróbb hiányosságai, mint a könyen sérülő tár, illetve tárfészek, valamint a viszonylag drága előállítási költség.

Most pedig lássunk néhány érdekességet a fegyverrel kapcsolatban. A szövetésges katonák között az MP40-es Schmeisser néven volt elhíresült. Ez azonban tévhit, a híres fegyvertetrvezőnek ehhez a fegyverhez alig volt valami köze.. Hugo Schmeissernek köszönhetjük az StG.44-es rohampuskát, és számos más fegyvert, ám az MP40-hez annyi köze volt, hogy az ő gyára készítette a tárakat a fegyverhez, így a szövetséges katonák, amikor ilyen fegyvert zsákmányoltak, ezt a feliratot látták a tárakon, és így rajta ragadt a név . Noha magához az MP40-hez semmi köze nem volt, Schmeisser nehezen tudta ezt elfogadni. Készített egy MP41-es típusjelű gépfegyvert, ami nem volt más, mint az MP40-es, egy olyan fa ágyazással, mint amit Hugo a saját tervezésúű MP28-án alkalmazott, illetve ellátta tűzváltóval. A német haderő érdeklődését azonban nem keltette fel, bár kikerült néhány nem frontvonali egységhez, mint tartalék fegyverzet. 1944-ben született meg az MP40-es széria utolsó változata, az MP40/II. Ez annyiban különbözött a normál géppisztolytól, hogy kettős tárfészke volt, így 64 töltényt tudott egy tárazásra befogadni. Bár a megbízhatóságra nem volt túl jó hatással az igen bonyolult szerkezet, mégis hasznos fegyvernek bizonyult, így a háború végéig sikerült belőle 11 000 darabot leszállítani a csapatoknak.

 

A háború után az MP40-es karriere még nem ért véget. Az NDK hadseregében 1949-ig, az AK47-es bevezetéséig maradt rendszerben néhány ezer példány, a Bundeswehrnél pedig a G3 gyártásának felfutásáig szolgálta a gyalogoskatonákat. Végső kiselejtezése után a megmaradt fegyverek bárhova kerülhettek, számos alkalommal találták bűnszervezetek tagjainál, illetve jó pár géppisztoly talált gazdára a gyűjtőknél, hobbylövészeknél, stb.

A CoD WaW-ból írnám le a fegyver pozitív, és negatív jellemzőit.

Pozitívumok:                                                           Negatívumok:

-Nagyot sebez                                           -Viszonylag pontatlan

-Mobilis                                                     -Rövid hatásos lőtáv

-Jól uralható

-Lassú tűzüteme miatt be lehet osztani a lőszert.

Technikai adatok MP40-es géppisztoly

-Hossz: 629 mm behajtott válltámasszal, 832 kinyitott válltámasszal.

-Csőhossz: 248mm

-Kaliber: 9mm Luger/Parabellum

-Tömeg:  3.97 kilogramm üresen

-Tűzgyorsaság: 500 lövés/perc elméletben

Tárkapacitás: 32 lőszer (64 a II-es szériáná):

-Gyártásban: 1939-1945

-Gyártó: ERMA Werke, III. Birodalom

_____________________________________________________________________________________________________

 

A bejegyzés trackback címe:

https://anomaly.blog.hu/api/trackback/id/tr132255610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása