Sziasztok!

Gyerekek, nagyon szentimentálisnak érzem magam ezen a kedd estén. Szokásos baráti sörözgetés/vizipipázás közben a régi hóbortjaink voltak terítéken... Egyből eszembe jutott az a kb. egy év, amíg ilyen játékelemző videókat csináltam, meg kocka cikkeket írtam, és marha jó érzés ezeket visszaolvasni. Egy hónap és 3 nap híján pont 3 éve hagytam fel ezzel a dologgal (akkor posztoltam ki a "nem csinálok több videót, mert marha érett lettem" lényegű cikket), és tényleg; jó ideje most jutott először eszembe. Vicces, régen hány hosszú órát tudtam elbíbelődni mindenfélén ezen a blogon, meg a PCJE-n. A túlzott nosztalgia káros meg minden, és mégis, itt ülök már vagy 2 órája a gép előtt és a régi MW2-t magasztaló fércműveket, meg mutálás előtti hangon prezentált (most már többségében nettó szörnyűnek megélt) elemzéseimet nézve rengeteg dolog jutott eszembe. Komolyan, hogy tudtátok ennyien végignézni ezeket a videókat? Aki mondjuk a Marine Sharpshooter 3-ról készített videók alapján egy kövér, pattanásos affekta hülyegyerekként képzelt el, nem tudok rá haragudni, mert én is ilyennek látom az akkori énemet a videók alapján. Kurva sokat okoskodok feleslegesen, és a játékról magáról meg alig beszélek rengeteg helyen. Gondolom az is marha fárasztó lehetett, hogy mindig megjegyeztem, ha éppen egy új fegyver került a kezembe, mert mutatnom kellett mennyire értek hozzá. Szép is ez valahol, arra büszke vagyok, hogy az az érdeklődés a haditechnika iránt azóta sem lankad bennem, csak na, akkori fejjel ment a bizonyítani akarás, hisz emlékszem, hogy a korombeliek közül néhányan mekkora alapot adtak fikázdáknak, de a videókról mindjárt majd még lesz szó. Mert eszembe jutnak a saját hozzá nem értésemből fakadóan sosem jól működő vágó programok is (anyázások), a feltöltést rendszeresen elszabotáló YouTube (anyázások), a fostos mikrofonom (anyázások), és hasonlók. Aztán ott vannak a 7-8 órás MW2 maratonok, amikor már a WC-re kimenet is Claymoret fektettem, meg amikor 24 killnél lelőnek, és konkrétan 15 percig ösztönlénnyé satnyulva vergődök, mint akivel legalább is közlik, hogy Napóleon bevette az országa fővárosát. Ja, meg az, amikor Dani barátom (Denny, jézusamennyben) alatt összeszakadt a szék. Na meg a hajnalig húzódó TS agymenések, amikor hosszú órákig vitáztunk hogy nézzen ki ez a blog, amit aztán faszául sikerült ilyen semmilyen módon befejeznünk. Pont ezért is írom ide ezt a csöpögést, mindig is éreztem, hogy csak egy önmagamat rivaldafénybe helyező, meg amúgy marhára túlzó cikkre futotta, de valódi köszönetnyilvánítást sosem adtam, és erre talán jobb is most alkalmat keríteni, hogy lássam gyakorta mit szenvedtetek végig. Hogy kicsit kifejtsem: nem minden videómnál jön az arcpirulás, meg a "baaaaszdmeg, kapcsold ki, hogy csinálhattam ilyet" érzés, de azért akad: a Bug videókként előadott erőltetett hasonlati humor, és néhány, "jobb híján jó e" alapon bevágott sztilisztikai hibajelenet fúziójából létrejövő foshalmokat például fizikai fájdalom most újranézni (amit a Far Cry2-ről csináltam messze a legszarabb videóm szerintem), de az elemzések közt is van azért olyan, ami nézése helyett lehet inkább leérettségizek kémiából a jelenlegi tudásommal. Az eredeti IL2-ről csinált videómban a foghíjas (de azért nagyzolva prezentált) angoltudásomnak köszönhetően összehordok olyan emeletes baromságokat, amin kínomban hangosan röhögök, és ezt még meghintem borzasztó törikönyvesen előadott technikai picsogással, pedig mennyire nem tudtam még semmit a repülésről... Ellenpont is van azért szerencsére, és ezért nem is ég le a pofámról az összes bőr. Ott van pl. a Turning Point elemzésnek néhány aspektusa (konkrét részt nem merek leírni), ahol a témához táplált beteges vonzalmam miatt sikerült egy szenvedélyes, és végső soron korrekt kis kompozíciót összehozni. Persze adott elemek felesleges kiemelése (fegyverek, persze, 11 percig beszélek csak a fegyverekről, érted) itt is megvan, de mivel ott jórészt igaz dolgokat is magyarázok, inkább nevezném az elemzés sajátosságának, mint pl. az IL2 videónál. Aztán az IL2 Reloadedként is értékelhető 1946 videókkal is javarészt elégedett vagyok, bár ott inkább azért mert talán dinamikában és levezetésében a legjobban azok sikerültek. Persze, minden elemzésem dagályos, és feleslegesen hosszú, de meg volt ennek is a bája. Hisz emlékszem, hogy ezzel az átlag 5-6 részes karakterrel csak az atyaúristen, Reactor rendelkezett (jó, nála volt az gyakorta 20 is), de a másodvonalasok közt az én videóimnak ettől volt egy sajátos, amatőr, keserédes, és néha kimondottan frusztráló "sármja". Ezeket nyilván felesleges itt tovább boncolgatni, hisz a videók önmagukért beszélnek. Az kicsit fölbasz, hogy az általam a legtöbbre tartott videóm ,a Cod4 és az MW2 összehasonlítása eltűnt a gépemről sok másik remekbe szabott munkámmal együtt, az az oldal, ahová feltöltöttem, a Docler, vagy mi, meg jó két éve megszűnt, így nem tudom a psozt aljára mutatóban kipakolni. Ennek híján a legjobb videómnak a második MW2 részt mondanám. Az egyike annak a pár kiforrott, dinamikus videónak amit az utolsók között megcsináltam. Van karaktere, nem tágítok hangsúlyozni, hogy a részletesség szándékos, és végig határozottan, jól építem fel a dolgokat. Az egy jó kis cucc, alapvető feleslegessége ellenére, de ettől függetlenül a poszt aljára már nem tartom méltónak. A végén még írnék pár sort az írásbeli dolgokról is, hisz azok is vannak bőven, a gyönyörű, mély varga-betűket leíró színvonalukkal együtt. Első olvasatra látszik, melyik az, amit komolyan gondoltam, és melyik az amit csak unaloműzőként firkantottam le, gyakran vázlat, vagy bármi ilyesmi nélkül, formai hibákkal, ocsmányul. A fegyver ismertetések zömével elégedett vagyok. Szerettem is őket csinálni, mert volt rá érdeklődés, és könnyen, gördülékenyen össze lehetett állítani őket. Persze a koraiak nem többek puszta kocka hozzáállással fűtött gyerekes okoskodásnál, de a későbbiek közt találtam pár olyat, amit mai fejjel is megmutatnék bármely ismerősömnek, aki kíváncsi rá. A CoD rovat, beteges fanatizmusomnak köszönhetően számos nevetségesen erőltetett "cikket" szabadított a világra, amit viszont már inkább letagadnék. Komolyan, vannak olyan mondataim azok között, ahol csodálom, hogy nem küldtetek rám egy pszchiológust, hogy zökkentsen ki az MW2 virtuális posványából! Aztán voltak persze még különféle fellángolások, Stalker, zene (ennek csírái akkor kezdtek kikelni bennem, nyál, és nyál) de akkor már a lelkesedésünk erősen agonizált az egész blogolás irányába. Őszintén, ennyire hosszan sosem elmélkedtem ezen a mai dolgaimhoz képest jelentéktelen kis időszakon, de mégis, annyira színesnek és pezsgőnek tűnik ilyen távlatból nézve az a 2009 májusa és 2011 októbere között lezajlott idő, hogy végig széles vigyorral a képemen írtam ezeket a sorokat. Jó kis önkritikai, nosztalgia, meg mittudoménmég milyen leckének volt ez jó. Na, aki belém botlott itt az Anomalyn, annak nagy kösz, azért is, hogy elolvasta, meg azért is, ha esetleg régen követett, nézett, dicsért, fikkantott, satöbbi. Vagy ha engem nem is Atit, vagy a két Dani valamelyikét. Písz, Mo$qUiTo (ezért az írásmódért meg külön bocs, bár ma ez tiszta swag, nem?) Csutka egoizmusból itt van egy kép mindennek elkövetőjéről.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.